Vége a Windows Server 2003-nak

2015 július 14-én megszűnik a Windows Server 2003 támogatása.

"Ellentétben a Windows XP-vel, amely mindig előtérben volt, a Windows Server 2003 zárt ajtók mögött működik, és nem jelenik meg a mindennapokban úgy, ahogy azt az XP tette az asztali számítógépeken. Tény, hogy a szerver operációs rendszer támogatásának megszűnése nem ismert annyira az IT-menedzserek körében, akik még mindig az XP-s PC-kre és a végpontokra koncentrálnak. Annak ellenére is, hogy a Windows Server 2003 legalább akkora részesedéssel bír a kiszolgálók között, mint annak idején az XP a végpontok esetében" - nyilatkozta Christopher Strand, a Bit9 igazgatója.